Hosszú bejegyzés, a C vitaminunkról. 



Már a kisgyerekek is tudják, milyen fontos sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani, hiszen sok vitamint tartalmaznak. A vitaminok a táplálkozástudományban kiemelt figyelmet élveznek, számos fajtájuk és hatásuk ismert, de nem volt ez mindig így.
Először a nagy földrajzi felfedezések korában, a sokszor hosszú hónapokig tartó hajóutak veszélyes útitársa, a gyakran végzetes kimenetelű hiányállapotok adtak okot a kutatásra, de az első világháború idején is nagy erőfeszítéseket tettek a skorbut ellenszerének megtalálására.
Szent-Györgyi Albert kutatásai során különféle redukáló hatású anyagokat vizsgált, és talált is egy nagyon hatásosnak bizonyuló cukorsavat. Ezt eleinte „Szent-Györgyi-féle anyag”-nak hívták, bár ő egy ideig a szellemes „Ignose”, majd „Godnose” vagyis „Nemtudom”, illetve „Istentudja” néven utalt rá. Első publikációjában, 1928-ban már aszkorbinsav néven írta le, az elnevezés a skorbutellenes hatás miatt volt találó, munkásságát 1937-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal ismerték el. A vitaminok felfedezése sorában az ABC egymást követő betűi után kapták egyszerűsített elnevezésüket a különféle vitaminjellegű vegyületek, így kapta az aszkorbinsav a C-vitamin elnevezést.
Hamar bebizonyosodott, milyen széleskörű hatása van a szervezetre, jelenlétében nem alakul ki a veszélyes skorbut betegség, de az is kiderült, hogy a C-vitamint az emberi szervezet nem képes szintetizálni. Az ember, néhány főemlős és még pár állatfaj szervezetéből hiányzik az a bizonyos enzim, ami szükséges lenne a C-vitamin bioszintéziséhez, ezért feltétlenül pótolnunk kell a táplálkozás útján. Az LR készítményével biztosíthatod a megfelelő ellátottságot a szervezeted számára.
De miért is olyan fontos ez? Az idegrendszer normál működéséhez, a normál pszichológiai funkciók fenntartásához is szükség van a C-vitamin jelenlétére, de számos sejten belüli funkció megfelelő működésében is jelentős feladatot vállal.
Kiemelt szerepet játszik az oxidatív anyagcsere-folyamataink során keletkező reaktív oxigén molekulák megkötésében, hiszen az aszkorbinsav nagyon könnyen képes elektront adni, így redukálja őket, amivel alapjaiban járul hozzá az immunrendszerünk normál működéséhez.
A C-vitamin a normál kollagén-képződésben, így az erek, a csontozat, a porcok, a fogíny, a bőr, de még a fogak normál állapotának fenntartásában is részt vesz. A kollagénszintézis mellett a vas felvételében és a metabolizmusában is szerepet játszik.
Fontos tudni, hogy mivel vízben oldódó vitaminról van szó, a testünk nem képes elraktározni a fölösleget.
Miért szeretjük tehát az LR-es C vitamint?
Ismerd meg jobban a Cistus Incanus termékek és a bodorrózsa verhetetlen hatékonyságát!
A bodorrózsa (Cistus Incanus) a bodorrózsák családjába tartozó cserjeféle, ami főként bokros formában a Földközi-tenger mediterrán részén, pl. Görögországban és Törökországban, elsődlegesen száraz domboldalakon, gazdag magnéziumtartalmú talajon fordul elő.
A bodorrózsa, és a belőle készült Cistus Incanus termékek erős vírusölő és antibakteriális hatással rendelkeznek. Jó tapasztalatok vannak minden olyan esetben, amelyben az immunrendszer erősítése a cél. Vagyis influenza, megfázás esetén, nagyobb betegségből való gyógyulás támogatására, emésztő- és bélrendszeri gyulladásoknál, időskori legyengült szervezetnek. Akár kismamák is fogyaszthatják, jelenleg nincs ellenjavallata. Jó lehet ekcémára, kiütésekre ecsetelni, vagy a Cistus Incanus szájspray-vel kezelni, illetve a bőr egyéb immunhiányos problémáira, pl. sömörök kezelésének kiegészítéseként. Fertőtlenítő hatása miatt hasmenés esetén is érdemes kipróbálni.
Cistus Incanus teakeverék
• 95% Cistus Incanus levél
• 5% frissítő mentalevél
• 100% természetes összetevő, aromák nélkül
FOGYASZTÁSI JAVASLAT
Csészénként egy teáskanál keveréket önts fel forrásban lévő vízzel, majd lefedve hagyd állni 8-10 percig.
Cistus Incanus szájspray
• Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez
• C-vitaminnal és cinkkel
• Növényi alapú, természetes termék
Gyors és egyszerű megoldás útközben, kellemesen mentolos ízzel. A C-vitamin védi az immunrendszert. A feldolgozás során csak a növésben lévő növények leveleinek finom vágású részeit használtuk.
FIGYELMEZTETÉS
A Cistus Incanus szájspray nem mosható ki a textíliákból.
Cistus Incanus kapszula
A kapszula fogyasztásával értékes, természetes összetevőkkel erősíted az immunrendszered: 72% Cistus Incanus kivonat, C-vitamin, cink. Napi 2 kapszula fedezi a napi C-vitamin szükségletet. A feldolgozás során csak a növésben lévő növények leveleinek finom vágású részeit használtuk.
A növény leveleit összegyűjtik, megszárítják, megtisztítják és aprítják, mielőtt a híres kivonat a gyártókhoz kerül, akik a vizes oldatot elkészítik. Ezt a kivonatot dehidratálják, szárítják és a por formában visszamaradt tartalmat töltik kapszulákba.
INFORMÁCIÓ A HATÓANYAGOKRÓL
Egy kapszula 100 mg Cistus Incanus polyphenolt tartalmaz, valamint 40 mg C-vitamint és 1,0 mg cinket.
Reméljük hasznosnak találtad az információkat és Neked is hasznodra fognak válni a Cistus termékek! 


